Kerülj a legjobbak közé! Katonai toborzás
A Magyar Honvédség a haderő önkéntessé válását követően az ország egyik legnagyobb munkáltatója. A haderő fejlesztése és átalakítása miatt évente ezreket vár soraiba. A hivatásos és szerződéses katonák utánpótlása ma már csak toborzás útján történik, az ebből a célból létrehozott, -a megyeszékhelyeken lévő- toborzó irodákon keresztül. Az érdeklődők ott tájékozódhatnak a betölthető beosztásokról, a jelentkezés feltételeiről, a járandóságokról és egyéb juttatásokról, valamint a további lehetőségekről.
Az utóbbi időben a toborzók munkája kiegészült a Bevetés Klub tag-toborzásával, melynek célja a 12-24 éves fiatalok honvédelmi nevelése. A tagok szervezett keretek között ismerhetik meg a katonák életét, egyre közelebb kerülve a katonai pálya nem mindennapi világához, hasznosan tölthetik el szabadidejüket. A programsorozatban felmenő rendszerű vetélkedőkön, versenysorozatokban teszik a toborzók lehetővé évről-évre nagyon sok fiatal számára a sport, a játék, valamint a szórakozás összekapcsolását a katonaélet megismerésével.
Új kihívást jelent a Magyar Honvédség pilóta utánpótlásának biztosítása. A pilóta pályára jelentkezhetnek a 27 év alatti diplomával rendelkező, vagy a felsőfokú tanulmányok befejezése előtt álló egészséges fiatalok. A harci pilóták kiképzése a szolnoki előképzést követően Kanadában történik az NFTC (NATO Flying Training in Canada) program keretében, melynek elengedhetetlen feltétele az angol nyelv középszintű ismerete.
Az előzőeken kívül a toborzók végzik a pályáztatással, jelentkeztetéssel, az alkalmassági vizsgálatok szervezésével kapcsolatos teendőket, a katonai szervezetekről található feltöltetlen helyekre, illetve a katonai oktatási intézményekbe.
Elérhetőségünk:
4026 Debrecen, Péterfia u. 58/a.
Telefonon: (52) 314-200; (30) 627-1735
e-mail: hajdu.toborzo@regiment.hu
Weboldal: http://www.honvedelem.hu









